Az építésjog pontosan szabályozza a tervezéshez és az építési engedély kiadásához szükséges dolgokat, helyhiány miatt ezt itt nem lehet végig tárgyalni. Az alábbiak arra adnak némi tájékoztatást, hogy milyen irányban érdemes elindulni, ill. mik az alapvető követelmények.
Településrendezés
Még a tervezést megelőző lépés az építési engedély, ill. annak tisztázása az illetékes helyi építésügyi hatóságnál, hogy építhetünk-e a telkünkre. Azt is meg szokták határozni, hogy mekkora lehet a telek beépítettsége, ill. a városképhez milyen épület illik.
Bizony, sok helyen nem lehet bármilyen házat felépíteni! Van, ahol az épület tájolásán, magasságán kívül meghatározzák az utcára néző ablakok, tetőablakok számát, formáját, sőt, akár az épület színét is!
Tervezés
Csak ezen adatok ismeretében lehet elkészíteni a terveket. Ezen a ponton már érdemes kikérni gyakorlati ismeretekkel rendelkező szakember véleményét is. Sokat spórolhat egy-egy ötlettel egy építésvezető, vagy műszaki ellenőr, ugyanis a tervrajz sok mindent elbír, amit a pénztárcánk már nem biztos.
Ezzel nem a tervezőmérnökök hozzáértését akarom minősíteni, csupán a terepen gyakorlott szemek másként látnak néhány dolgot, így a tervezővel egyeztetve egyszerűsíthető, vagy akár el is hagyható sok minden.
Engedélyezés
Ha elkészültek a rajzok, akkor újra a hivatal következik. Egy építési tervnek tartalmaznia kell az ingatlan címét és helyrajzi számát, a tervező nevét, aláírását, nyilvántartási számát, az építési engedélyt kérő személy (tulajdonos) nevét, aláírását. Csatolni kell a földhivatali hitelesített térképmásolatot is.
Ugyancsak tartalmaznia kell a helyszínrajzot, alaprajzokat, metszetrajzokat, a homlokzatok rajzait. Fel kell tüntetni a tájolást, és a terv méretarányát is, illetve az alkalmazott anyagok fajtáját.
Amennyiben az önkormányzat által építési telekként nyilvántartott területről van szó, alapesetben külön szakhatósági engedélyek – geodézia, vízügy, statikai vélemény, stb. – beszerzésére nincs szükség, kivéve, ha az épület méretei ezt indokolják. (Négy szintnél magasabb építmény, ill. 7 m-nél szélesebb tetőszerkezet esetén.)
Belső villamos tervet a jelenlegi szabályozás szerint csak társasház esetében kell készíteni. Meglévő épület átalakítása, bővítése céljából beadott terveknek szükség esetén tartalmaznia kell szakértői véleményeket is. (Pl. statikai számítások)
Ha minden szükséges papír a kezünkben van, és a bennük foglaltak nem ütköznek jogszabályokkal, akkor nagy eséllyel első körben megkapjuk a hatósági engedélyt az építkezéshez.


