A felügyelő-bizottság jogköreivel kapcsolatban – illetve egyedi eseteknél – sokszor nem egyértelmű, hogy ki mit tehet meg. Konkrét esetként megemlíteném, hogy egy lakásfenntartó szövetkezetben a háromtagú felügyelő-bizottságból lemondott két tag, melyek közül az egyik maga a bizottság elnöke volt. A megmaradt tag jogköreivel kapcsolatban azonban nem volt egyetértés. A tag egy személyben szeretett volna döntéseket hozni, ellenőrzést végezni, mindehhez iratokat kérni. Az ilyen esetek azonban szabályozottak, nem lehet bemondásos alapon rendezni.
Az FB tagjának jogköreit az alapszabály határozza meg. Egy tag esetén akár az is elképzelhető, hogy annak az egy tagnak már semmire sincs jogköre. Éppen ezért a jogszerű környezetet minél előbb helyre kell ilyenkor állítani, azaz meg kell választani a tagokat és az elnököt. Az alapszabály nyilvános, így sokszor akár interneten keresztül is elérhető, vagy legalábbis feltöltött típusokkal könnyedén lehet találkozni.


