szerda február 22 2012

Többlethasználati díj

Mindig eszembe jut, hogy csak nehogy ötletet adjak elmérgesült helyzetben lévőknek. Igaz ez jelen cikkem esetében is. Egy családban hárman tulajdonosai egy ingatlannak, de rajta egy negyedik személynek használati joga van. A használatról szóbeli megegyezés alapján döntöttek, és a haszonélvező és az egyik tulajdonos évekig eszerint is éltek benne. A használó tulajdonos azonban úgy döntött saját akaratából – mert élete úgy alakult -, ő távozik az ingatlanból. A visszalépés lehetőségét azonban fenn akarta tartani, így a rá eső közüzemi díjakat és adóterheket tovább fizette, illetve az ingatlan megegyezés szerint rá eső részét nem pakolta ki.

A haszonélvező azonban másképpen reagált a megtett lépésekre és ügyvédhez fordult. Az ügyvéd pedig felszólító levelet küldött a tulajdonosnak, mely szerint pakolja ki az ingatlant, hagyja el, és fizessen többlethasználati díjat, mely az ő megállapításuk szerint kétmillió forint.

Az tény, hogy a haszonélvező bármikor jogot formálhat a haszonélvezete tárgyára. Azonban a többlethasználati díj kizárólag az erre vonatkozó igény bejelentésétől kezdődően követelhető. Így például az előbb említett esetben – mivel a tulajdonos már a felszólítás előtt elköltözött az ingatlanból -  semmilyen többlethasználati díj nem jár.

HOZZÁSZÓLÁS